Tanulj játszva!
Akik napi szinten gyakorolják a cégvezetést, pontosan tudják, hogy ez egy külön „szakma”. Tanulni kell, mégsem elég hozzá, hogy beiratkozzunk nagy nevű és elismert intézménybe, magunknak kell keresni a lehetőségeket.
Haladásunk tempója és iránya a saját motiváltságunktól, akaraterőnktől függ, melyhez aztán meg is érkeznek azok az emberek és helyzetek, akikkel és ahol a tapasztaláson keresztül sajátíthatjuk el a sikeres cégvezetéshez szükséges képességeket.
Mert a hangsúly ezen van: tapasztaláson keresztül.
Olvasni, tanulni folyamatos feladat, képezni magunkat, többé válni nem csak tudásban, személyiségben egy kötelező eleme a cégvezető életének, aki egyre magasabbra teszi a lécet.
Mégis, a gyakorlatban vizsgázik, mi az a gondolatmenet, hitrendszer, ami működik, és mi az, amit cserélnünk kell.
Hatalmas segítséget jelenthetnek azonban azok az üzleti szimulációk, melyeket a tapasztalat hozott létre, és a játékosok számára lehetővé teszik, hogy a táblán tegyék próbára döntéseik következményeit.
A Celemi AB 1985-ben indult a svédországi Malmöből, mára pedig túlzás nélkül meghódította a világot.
Egy olyan üzleti szimulációs program, mely során a 3-4 fős csapatok egy táblán szimulált vállalat vezetőiként haladnak előre a közös célért: a hatékonyabb vállalatvezetésért, a magasabb profit eléréséért. Olyan képességeket fejlesztenek közben, mint a döntéshozatal, üzleti pénzügyek átlátása, vezetői készségek, szervezeti összehangolódás, stratégia megvalósítása.
Közben tisztába kerülnek alapvető fogalmakkal a játékosok, mint az eredménykimutatás, vagy a mérleg fontossága, melyről szintén gyakorlati tapasztalást szereznek.
Attitűd tréningnek számít, ezért az eredményei kevésbé sorolhatóak a mérhető könnyen és azonnal kategóriába, mégis egy igen meggyőző adat, hogy a Celemi AB fél naptól két és fél napos időtartamú tréningjeit a korábbi résztvevők 99,6%-a szívesen ajánlja tovább.
Ez a világszinten több mint 5 millió korábbi résztvevő tükrében meglehetősen tekintélyes szám, így bátran mondhatjuk, hogy a Celemi AB Gazdasági szimulációi nem pusztán szórakoztató játékok, hanem egy valódi eredményt hozó eszköz. Olyan nemzetközi nagyvállalatok használták eddig sikerrel, mint az Ikea, a TetraPak, a HoneyWell, a Skanska, a Hewlett Packard, a Microsoft, az E-On, az IBM, a Pfizer hogy csak néhány hazánkban is közismert nevet említsünk.
A széles körben alkalmazható tábla alapú gazdasági szimulációt a középvezetőktől felfelé veszik igénybe a fejlődni vágyó nagyvállalatok, ahol a munkatársak a „játék” által meglátják a saját helyüket, szerepüket a rendszerben, megértik, és struktúrában kezdenek gondolkodni, nem beszélve a csapatépítő hatásról.
Rálátást ad a munkatársaknak a pozíciójukhoz kapcsolódó pénzügyi összefüggések megértéséhez, melyen keresztül megláthatják a saját munkájuk hozzájárulását a cég pénzügyi sikereihez, így egy valódi, belülről jövő motivációt, elkötelezettséget is épít a cég felé.
Sok esetben a gazdasági szimuláció annyira magával ragadja a résztvevőket, hogy elfeledkezve a szünetekről minden alkalmat megragadva dolgoznak a stratégián, csillogó szemekkel, belső indíttatástól fűtve.
És hogy milyen élmény volt résztvevőként kipróbálni a CELEMI Apples ; Oranges Gazdasági szimulációt?
Teljesen eltérő habitusú, és különböző tapasztalatokkal rendelkező csapatokat alkottunk, ahol nem csak a játékból tanultunk, hanem egymástól is.
Mindannyiunkat magával ragadott a kreatív ötletelés, a megoldási lehetőségek keresése, miközben a sikerélmény adott állandó pozitív visszacsatolást.
Azt gondolom, akinek lehetősége van játékos formában fejlesztenie magát egy ennyire hatékony és világszerte már vizsgázott módszerrel, ne hagyja ki. A saját fejlődési útját rövidítheti le, ahogyan gyakorlatilag azonnal láthatja a döntései visszacsatolását, mely a mindennapi életében évek alatt történne csak meg.
Aki szeretne részt venni Celemi AB Gazdasági szimulációs programon hazánkban kizárólag a FairDeal Solutions Kft. (link a weboldalra: https://fairdeal.hu) szervezésében teheti ezt meg.
További információ és kapcsolatfelvétel: https://fairdeal.hu/uzleti-szimulacio/
By: Besenyő Gyöngyvér