A NEMek hatalma

Nem, itt most nem a nemekről, hanem a NEM-ekről, a nemet mondásról írok. Megjegyzem érdekes, hogy a két szó ugyanaz, érdekes, hogy mindkettő értelmezésében az ellentétes pólusról szól. Nő és férfi, vagy egyetértek veled, és nem értek veled egyet.

Nemet mondani veszélyes. Hiszen a másik azért kér Tőled mert az az érdeke. Ha ellent mondasz neki, akkor biztos, hogy rossz néven fogja venni.

Ezt a folyamatot 3-4 évesen kezdted. Nemet mondtál mindenre, csakazértis. Ja nem, sütire, fagyira nem mondtál nemet, ismerlek.

De nagyon hamar eljött az idő, hogy a nemnek következménye lett. Bárhogy ellenkeztél, meg kellett tenned azt, amit egyáltalán nem akartál megtenni. Egyiket a másik után, szépen megtetted. Otthon, az óvodában, az iskolában, a barátoknak, a tanároknak, idegeneknek. Ha megtetted a béke volt az elsődleges jutalmad. Nem kellett izgulnod, hogy mi lesz most, nem haragszik így rád senki.

Jöttek a kereszteződések, amikor két különbőző kérés közül kellett választanod, hogy melyikre mondj igent és melyikre nemet. Inkább hazaértél időben és hagytad, hogy a barátaid kinevessenek, vagy hajnalig maradtál, tudva, hogy a szüleid virrasztanak miattad. Mi mást tehettél volna? Harmadik választás nem volt.

A viselkedés berögzült és megmaradt, mégha a kiváltó események meg is változtak. A béke, a biztonság, a szeretet, a bőség ígéretei is megmaradtak. Mondj igent, fogadd el, menj bele, vállald el, vagy sajnálom, nem tehetek mást, értsd meg kérlek, ezen nem tudunk változtatni. Nem, NEM?

Amikor belenézel a tükörbe, a nemek ráncait látod. Amikor nyögsz, vagy sóhajtasz, a nemek terhe alatt teszed. Amikor a lelked fájdalmát érzed, azok mind a nemek lassan gyógyuló sebei. Azoké a nemeké mind, amiket nem mondtál ki, pedig érezted, hogy ki kellett volna mondanod.

A ki nem mondott nemekkel egytől-egyik saját vágyott világodra, a saját értékeidre, a saját szabályaidra, a saját legjobb önmagadra mondasz nemet.

Csak ma, csak ezen az egyetlen szent napon, hány dologra mondtál igent, amire pontosan tudod, hogy nemet kellett volna mondanod? Érezted, amikor igent mondtál, hogy valami nem stimmel, de Te igent mondtál. Ha nem szavakkal, akkor tettekkel.

Ha az értékeid tiszták, ha a szándékaid nemesek, ha tudod, hogy jó vagy, akkor mit számít egy kimondott nem? A kimondott nem felemel. Felemel a másik előtt, felemel a világ előtt és felemel önmagad előtt is. Érzed. Már most emel felfelé.

Talán előfordulhat az is, hogy holnap nemet mondasz valamire, amire nemet kell mondanod, és az is, hogy ezt senki nem fogja zokon venni Tőled. Ha eddig voltak kétségeid, most már elengeded őket és igent mondhatsz önmagadra, a Legjobb Önmagadra!

Ölellek,

Attila

  • a
  • a
  • a